Klímatöltés


Időpont foglalása klímatöltésre és tisztításra

A klímarendszerek egyre inkább alapfelszereltségnek számítanak a gépjárművekben. Mint minden más, ez a rendszer is időszakos szervizelést igényel, hogy természetes környezetünket ne károsítsa.
Egyrészt a bizonyos tömítetlenségek miatt a hűtőfolyadék a környezetbe kerülhet, másrészt a megnövekedő benzinfogyasztás miatt egyre nagyobb a káros anyag kibocsátás. Nem is beszélve arról a kellemetlen illatról, amely a gépkocsi utasait is meglepheti, amikor tavasszal a néhány hónapos pihentetést követően egyre intenzívebb irritáló szag jelentkezik a klíma első bekapcsolásakor.
A megfelelő komfortérzet eléréséhez és egészsége érdekben szükséges, hogy autója légkondicionálója hibátlanul működjön. A klímaberendezések évente hűtőközegük 20%-át veszítik el, ami befolyásolja működésüket.
Köztudott, hogy a légkondicionáló rendszer ideális élettér a baktériumok, a gombák és más mikroorganizmusok számára. A rendszer folyamatos tisztításának híján a jármű belsejébe kerülő kis élősködők akár allergén reakciókat is kiválthatnak. Így fordulhat elő, hogy néhány utas egy-egy klímával rendelkező autóban megtett utazás közben tüsszögéssel, köhögéssel, szemgyulladással küszködik.
De hogyan is kerülnek be a rendszerbe ezek a nem kívánt vendégek?
Sajnos igen egyszerűen: a működés alapvető velejárói. A hideg hőcserélő egységen – az elpárologtatón – átáramló környezeti levegő lehűl, mielőtt az utastérbe kerül. Az elpárologtatón a levegő lehűlése következtében lecsapódik a pára, majd az összegyűlt víz kifolyik a gépkocsi alá (ezért is van a forró napokon víztócsa a járművek alatt). A pára egy része viszont ott marad az elpárologtatón, a sötét és nedves környezet pedig melegágya a nem kívánt élősködők szaporodásának.
Több módszer közül is választhatunk a hőcserélő tisztításánál.
Természetesen ezek az alkalmazott tisztítószerek minőségben és alkalmazásban különböznek egymástól:

  • A legegyszerűbb és legolcsóbb tisztítószer a spray.
  • Az ózonos fertőtlenítés nem tartalmaz semmilyen vegyszert. A levegő oxigén molekuláiból állítja elő a fertőtlenítéshez szükséges ózont (az uszodatechnikában is alkalmazzák a víz fertőtlenítésére)
  • Az ultrahangos fertőtlenítés során a készülék 5 mikronra porlasztja a hatóanyagot és juttatja be a hőcserélőhöz.
  • A sűrített levegős direkt fertőtlenítésnél 5-6 bár nyomással lemossuk a hőcserélőt. A nyomás alatt alkalmazott tisztítószerek nem csak elpusztítják, hanem a nyomás hatására gyakorlatilag el is távolítják, lemossák a szennyeződést. Ez a legeredményesebb megoldás.

A hőcserélő milyen gyakran igényli a tisztítást?

Amennyiben egy rendszeresen karbantartott hőcserélőről beszélünk, a gyártók utasításait figyelembe véve – a javasolt időtartam fél évtől két évig terjedő időszak. A javasolt időszaktól el lehet térni. Itt az egyetlen „diagnosztikai eszköz” az orrunk lehet.
Az utastérszűrő (pollenszűrő) cseréje:
A csere elvégzése a hőcserélő minden egyes tisztítását követően ajánlott kb. 15.000-25.000 km között. Nagy mértékben függ a használat módjától.
Praktikus tanácsok az autóklíma-berendezés szakszerű használatához:
                                                                                        
A helyes és hatékony működéshez legalább egyszer hetente kapcsolja be a készüléket, még ha egész rövid ideig is. A működés eredményessége érdekében a gépkocsi szellőző-rendszerének levegőjárataiból mindenféle szennyeződést el kell távolítani, hiszen ezek rontják a hatásfokot.
A kondenzációs folyamat része az autó alatti víztócsa, különösen akkor, ha a levegő páradús.
Ha berendezés nem működik megfelelően, azonnal kapcsolja ki és keressen fel egy szakszervizt, ahol eredeti alkatrészeket, speciális műszereket és szerszámokat használnak, valamint megfelelő műszaki ismeretekkel rendelkeznek.

Javaslatunk:
Ha az alábbi tüneteket észleli gépkocsiján, keressen fel bennünket:
Poshadt, dohos, kellemetlen szag
A klíma bekapcsolásakor zajos hang
Nem kielégítő a hűtés
Zajos a klímarendszer – “csörög” a hűtőközeg

Klímatöltés menete:
Amennyiben üres a rendszer nitrogén nyomáspróbával kezdjük, nincs-e szivárgás – ha megtartja a 18-20 bar-os próbanyomást fél órán át akkor a rendszer gáztömörnek minősül.
Ha nem üres a rendszer, akkor a régi hűtőközeg lefejtésével kezdünk. Melyet automata gépünk regenerál és eltávolítja belőle a szennyeződést. Ezután kezdődik a
hűtőrendszer vákumolása illetve vákumon tartása (a rendszerben lévő nedvesség eltávolítása miatt szükséges, és a gáztömörség vizsgálatára is alkalmas),
Ha ezekkel végeztünk , kezdődhet a hűtőközeg feltöltése számítógép vezérlésű automata géppel grammra pontosan, gyári adatbázisból.
Szükséges még a lefejtés során leválasztott olaj pótlása, a rendszer kenése miatt.
Érdemes még UV színezőfestéket is tölteni a rendszerbe az esetleges későbbi szivárgások könnyebb behatárolása végett.
Végezetül : klímarendszer ellenőrzése működés közben.

Klímatisztítás

Klímatöltés, klíma töltés, klíma tisztításKöztudott, hogy a légkondicionáló rendszer ideális élettér a baktériumok, a gombák és más mikroorganizmusok számára.  A néhány hónapos pihentetést követően az autóklíma tavaszi első bekapcsolásakor gépkocsi utasait meglepheti, egyre intenzívebb irritáló szag.

Sőt, a rendszer folyamatos tisztításának híján a jármű belsejébe kerülő kis élősködők akár allergén reakciókat is kiválthatnak. Így fordulhat elő, hogy néhány utas egy-egy klímával rendelkező autóban megtett utazás közben tüsszögéssel, köhögéssel, szemgyulladással is küszködik.

Hogy kerülnek be az autóklíma rendszerbe ezek a nem kívánt vendégek?
Sajnos igen egyszerűen: a működés alapvető velejárói. A hideg hőcserélő egységen átáramló levegő lehűl, mielőtt az utastérbe kerül. Az elpárologtatón (hőcserélőn) a levegő lehűlése következtében lecsapódik a pára, majd az összegyűlt víz kifolyik a gépkocsi alá (ezért is van a forró napokon víztócsa a járművek alatt). A pára egy része viszont ott marad az elpárologtatón, a sötét és nedves környezet pedig melegágya a nem kívánt élősködők szaporodásának.

A hőcserélő milyen gyakran igényli a tisztítást?

A gyártók utasításait figyelembe véve  a javasolt időtartam fél évtől két évig terjedő időszak. A javasolt időszaktól el lehet térni. Itt az egyetlen „diagnosztikai eszköz” az orrunk lehet.

Az utastérszűrő (pollenszűrő) cseréje:

A pollenszűrő cseréje a hőcserélő minden egyes tisztítását követően ajánlott kb. 15.000-25.000 km között.

Ózonos vagy vegyszeres klíma tisztítás

A klíma tisztítás történhet hagyományos, vegyszeres kezeléssel az elpárologtató tisztításával de akár ózonos kezeléssel amely a gépkocsi teljes belső terében kifejti hatását és megszűnteti a kellemetlen szagokat.

ózon

 

https://photos-2.carwow.co.uk/blog/1600/newcarsmell-vauxhall-safety-gear.jpgKellemetlen, szúrós szagot érez autójában?
Nem válnak be a megszokott tisztítási módok?
Jöjjön be hozzánk ózonos klímatisztításra!

 
Ózonos, vegyszer nélküli klímatisztításunk után Ön újra biztonságosan élvezheti klímája hűsítő hatását!

HOGYAN MŰKÖDIK?
http://www.1-hydroponics.co.uk/image-smp/n-a-pro3-ozone-generator-1000mg-h_33953_650x650.jpg
Autóklíma tisztítás során a jármű utasterébe helyezzük a nagyteljesítményű ózongenerátort. A gép egy átlagos személyautót képes 15-30 perc alatt vegyszer nélkül fertőtleníteni, visszamaradó ózon, vagy káros anyag nélkül. A járműklíma tisztítás során nem csak a légkondicionáló berendezés tisztítása történik meg, hanem az egész autó baktérium, és vírusmentes lesz, valamint a kellemetlen szagok is eltűnnek.

A klímatisztítás általában fertőtlenítő hatású, baktériumölő klímatisztító hab, vagy klímatisztító spray segítségével történik. A mi újdonságnak számító módszerünk során nem használunk vegyszert a klímafertőtlenítéshez, csak ózont, amit a kezelés végén visszaalakítunk oxigénné.

Mire jó az ózonkezelés?

  • vírusok elpusztítására
  • baktériumok eltüntetésére
  • gombák, penész megszűntetésére
  • allergiás környezet tisztítására
  • atkák ellen
  • dohányzás visszamaradt szagára       
  • állatok szállításából megmaradt szag ellen

Ne várja meg, míg a klímaberendezésébe tapadt gombák súlyos egészségügyi gondokat okoznak! Jelentkezzen be hozzánk most klímatisztításra!

 

Áraink:

Klímatisztítás:

Ózonos utastér tisztítás 30 perc 5 990 Ft
Ózonos utastér tisztítás 60 perc 7 990 Ft

Nyomáspróba:

Nyomáspróba

(A nyomáspróba a szivárgáskeresés első 15 percét tartalmazza, utána javítási óradíj szerint.)

4 900 Ft
Klíma bevizsgálás, hibafeltárás 5 000 Ft
Műszeres mérés 4 000 Ft

Klíma töltés

Klíma töltés munkadíja 10 990 Ft
Hűtőközeg R134a 30 Ft/g
Hűtőközeg 1234yf 70 Ft/g
UV festék 100 Ft/ml
Olaj 100 Ft/ml
Klíma javítás óradíj 13 000 Ft/ óra

Csomag árak:

Klíma töltés max 300 gramm hűtőközeg betöltésig, UV festéssel 18 990 Ft
Klíma töltés max 600 gramm hűtőközeg betöltésig, UV festéssel 22 990 Ft
Klíma töltés max 900 gramm hűtőközeg betöltésig, UV festéssel 26 990 Ft

Kondenzátor tisztítás:

Kondenzátor (klímahűtő) tisztítás : 2 000 Ft
Kondenzátor (klímahűtő) tisztítás vegyszerrel: 4 000 Ft

A feltüntetett árak bruttó árak.


Érvényes: 2023.05.15-től


Mielőtt ellátogat hozzánk érdemes időpontot egyeztetnie!

Lenti telephely: 0670 3837372
Keszthely telephely: 0670 3700 307